Európai szemmel kicsit nehéz másfajta kultúrák megértése, befogadása. Főleg egy olyan kultúráé, amely évszázadokon át viszonylagos elszigeteltségben alakult, fejlődött, és az európai ember szeme elől sokáig rejtve maradt. A Japán kultúrát, életvitelt is éppen ezért nehéz felfogni, sokszor az elfogadáson vagy elutasításon kívül nem is teszünk mást, mert túlságosan furcsa és talán kicsit több munkát igénylő feladat lenne a mélyére ásni a dolgoknak. Én sem vállalkozom arra, hogy teljesen megértsem a japán emberek lelki világát, inkább csak egy kis szeletet próbálok bemutatni abból, ami számunkra furcsa, de mindenképpen érdekes lehet. Mint az életben sok máshoz, a japánok a szexualitáshoz is máshogy viszonyulnak. Rengeteg náluk a tabu, mégis a mi szemünkkel nézve több benne a perverzitás is. Példának említve ott teljesen természetes, hogy a fiatal lányok pénzért eladják a használt alsóneműjüket, amiket aztán a férfiak autómatákból, vagy magazinok mellé csomagolva megvásárolnak.
Most egy másik Japán őrületről szeretnék beszélni, ami már a világon mindenütt egyre népszerűbb, és ez a japánok anime őrülete. Ez a divat náluk megjelenik mindenhol, nem csak a rendezvényeken, de az utcai viseletekben, a fiatalok öltözködésében is népszerű a stílus és a cosplay, vagyis a szerepjáték. Bár ezek rajzolt karakterek, mégis annyira ünnepeltek és híresek, mintha igazi színészek, emberek lennének.
Pár szó a manga, vagyis a japán képregény stílus történetéről. A klasszikus japán ukijoe festészet és anyugati kultúrák találkozásának ötvözetéből jött létre és fokozatosan alakult, míg elérte mai formáját. Ma a japán popkultúra fontos része. A rajzolt stílus eredete a 12. századi fametszetekre vezethető vissza, de csak a 18-19. században kezdtek el általánosságban elterjedni. Maga a manga kifejezés, aminek szó szerinti fordítása véletlenszerű képek, az Edo-kori Japánban, az 1800-as évek elejéről származik, mikor a fametszetek igazi reneszánszukat élték. Köznapi használatba az egyik nagy ukijoe festőművésznek,Kacusika Hokuszai révén került, az úgynevezett Hokuszai manga stílusmegjelölésű alkotások által. A második világháború után az erős amerikai behatás nyomán ez a stílus keveredett a nyugati képregény stílussal, létrehozva ezt a sajátosan japán stílust.
A mangáknak célcsoportok szerint több fajtája létezik:
- Kodomo: gyerekeknek készült mangák. Sokszor központi szerepben a család vagy háiállatok állnak. (például: Astro Boy, Pokemon)
- Sónen: Elsősorban a fiúknak készülő mangák. Akciódús pörgős történetű, a főhös mindig egy fiú. Szereplői gyakran harcosok vagy sportolók. Központi témájában a barátság áll. A női karakterek az átlagosnál kidolgozottabbak, sokszor már-már túl jó megjelenésűek. (például: Bleach, Narutó)
- Sódzso: Lányoknak készülő mangák. A főszerepben lányok vannak. Jellemző rá a romantika, a dráma, de igen széles palettával bír, gyakran történelmi, fantasy vagy éppen horror témájú. Itt a fiú karakterek kidolgozottabbak az átlagnál. (például: Vampire Knight, Nana) Egyik altípusa a mahó sódzsó, a mágikus lány, ahol a főszereplő mágikus tulajdonságokkal bír. (például: Sailor Monn, Slayers)
- Szeinen: Elsősorban felnőtt férfiaknak készült mangák, sok erotikával. (Excel Saga, Hotman)
- Dzoszei: Elsősorban felnőtt nőknek készült mangák, szintén erotikával. (Méz és lóhere, Indigo Blue)
- Hentai (perverz átalakulás, abnormális) Szexuális tartalmú, pornográf mangák. A történet tulajdonképpen a felsorolt mangák bármelyikéből meríthet, erősen pornográf megjelenítésben. Lehet 1-2 részes történet, de akár sorozat is (Bible Black)
A továbbiakban a Hentai stílust próbálom bemutatni.
A nyugati világ pornófilmjeivel ellentétben lehet akár egy érzelmekkel teli történet is, de az igazi célja mindig a pornográfia ábrázolása, minden finomkodás nélkül. Egy hentai mangába olyat is bele lehet szőni, amit egy igazi filmben nem lehetne megvalósítani. Célja a megdöbbentés, a vad fantázia, az eszközök, az extrém jelenetek által, és előszeretettel döntögetik a társadalom által felállított tabukat. Erre a leggyakrabban használt eszközök: a BDSM, avagy a szado-mazo, kikötözés, bondage. A Futanari, vagyis a férfi nemi szervvel rendelkező nők. Az Ero Guro, azaz a vér, erőszak és halál. Az Incest, a közeli rokonokkal való közösülés. A Sótacon, a kamasz korú fiúk erőszakos rávétele, hogy más fiúkkal, lányokkal közösüljenek. A Tentacle szex, a csápos szörnyekkel, növényekkel való sokszor erőszakos közösülés. A Lolicon, vagyis a lolita complexus rövidítése, a pubertás kor előtti lányok szexuális helyzetekben történő ábrázolása.
További típusokra bontható a műfaj aszerint, hogy hetero-, vagy homoszekszuális témájú e. A homoszexuális témájú mangáknál is kétféle létezik: a jaoi, ami a férfiak közötti szexualitást hivatott bemutatni. Érdekes módon ezek többségét nők készítik, kifejezve szexuális szabadságukat, és kifejezetten sértőnek találják, ha ezt a stílust keverik a melegséggel, és elhatárolódnak az olyan mangáktól, amikben a fiú szerelem és a romantika van előtérben. A másik változat a juri, amely a nők közti romantikus viszonyt ábrázolja. Ebben viszont sokkal több a romantika, az érzelem és kevesebb a szexualitás, sokszor csak utalás van rá.
Kubiszyn Viktor 2004-es írása a képregénykultúráról egészen jól mutatja be ezt a műfajt is, ezért most az ő írását is beillesztem ide. Ez az oldal leginkább a tájékoztatás és a figyelem felkeltés miatt jött létre, ezért leginkább csak összeszedem a neten és egyéb helyeken fellelhető információkat, hogy próbáljuk ledöntögetni a sokszor tabuként felfogott szexualitást, és hogy merjünk beszélni róla, és persze mivel én ezt, mint kereskedő is írom, ezért nem titkolt szándékkal arra is buzdítanám az embereket, hogy merjenek betérni a szexshopokba, merjenek kérdezősködni, a szexshopokban dolgozókat pedig arra, hogy nézzenek utána a dolgoknak, hogy válaszolni is tudjanak a kérdésekre.
"Pszihoaktív kalandok – japán hardcore manga
„Mivel a könyv ezzel az egészségügyi problémával foglalkozik, szükségszerűen brutális, obszcén és visszataszító” – írja William S. Burroughs a Meztelen ebéd előszavában, amely mű, mint köztudott, az író heroinfüggésének látomásos lenyomata. „Mivel a hardcore manga az emberi faj sötétebb oldaláról szól, szükségszerűen brutális, visszataszító és obszcén…” – írhatnák a műfaj képviselői a tankubonok címlapjára. Feltéve hogy létezik egy közös faji fundamentum, amitől ember az ember, akkor – gyengébb idegzetűek ne figyeljenek! – mindazt, amit az emberi faj valaha is megtett (netán elgondolt), minden egyes emberpéldány lehetőségként magában hordja. Vagyis mindannyian potenciális tömeggyilkosok, náci kápók, szentek és megváltók vagyunk.
Akkor kezdjük a hentaijal. A hentai a japán pornó-képregény, amely a műfaj szakértői szerint ott kezdődik, ahol a nyugati pornó végződik. A hentai típusai: 1. Klasszikus hetero akciók, beépítve valamely népszerű zsáner – sci-fi, krimi, kaland, horror – keretei közé. Az alakábrázolás jellemzője, hogy minden nő tizenhárom éves kislánynak néz ki, hatalmas mellekkel, égő eperajkakkal és epedő tekintettel. A testek szőrtelenek, kidolgozottak, az akció csúcsa az ejakuláció valamely női testrészre. A szituációk általában erőszakosak, a hím erővel szemben gyakran az ártatlan csábítás lolitás eszköztára vonul fel. Gyakori a bondage (gúzsbakötés), a bukkake (amikor egy hölgyre nagyon-nagyon sok férfi veti rá magát, aminek végén a nő több liter spermában úszik), az incesztus, a megerőszakolás, a gerontofília, a nekrofília, a különböző segédeszközök – pl. húsvágó bárd, tűzcsap, szögekkel kivert porszívócső – használata. 2. Yaoi: homoszexuális aktusok; a többi – a kézenfekvő különbségektől eltekintve – ugyanaz, mint fent. A leszbikus válfaj a yuri. 3. Szörnyes, mechás, polipos. Az alany lehet nő, és lehet férfi, de a testnyílások változatossága miatt inkább nő. A behatolást a nemi szervre már csak távolról emlékeztető „izék” végzik, a H. P. Lovecraft világból ismerős alaktalan szörnyek, sokcsápú polipok, démonok, perverz ufók, gigantikus kiborgok acélosan fénylő falloszokkal satöbbi. Aki azt gondolná ezek után, hogy a hentai igénytelen kivitelezésű fércművek sorozata, téved. A hentaiok legjobbjait grafikuszsenik készítik, profi írók gyártják a scripteket, öltönyös sararimenek intézik a píárt. Léteznek kult-hentaiok és kult-rajzolók ugyanúgy, mint bármely egyéb műfajban. Ahogy egy nyugati hentai-szakértő fogalmaz: „A japánok lerajzolták már mindazt, amit a nyugati erkölcsön nevelkedett ember csak a legmélyebb pszichoanalízisben fantáziálna. Képzelj el bármit, a legdurvább szexuális lehetőséget – hentaiban már megcsinálták.” Mondanunk sem kell, hogy felnőtt műfaj, bár a felnőtt itt nem csak biológiai értelemben értendő: nyugati szemmel hard hentait olvasni felér egy elmegyógyintézeti kirándulással, arról nem is beszélve, hogy mi lenne, ha a hentai-készítők széles körű európai forgalmazásra vetemednének. Az például borítékolható, hogy ha kikerülne a magyar standokra Az iskolás lányok és a fekete biblia című mélyértelem, egy pillanatra biztos megállna az idő, akadna a ritmus, másnap pedig habzó szájak napja virradna a parlamentre.
A másik, sokszor a betiltás határát kerülgető mangatípus a hardcore horror, az „erőszak ott kezdődik, ahol nyugaton véget ér” típusú fantasy és sci-fi. A szereplők általában az elmeosztály magánzárkás szárnyából verbuválódnak – mármint ott lenne a helyük –, a történetek pedig ennek megfelelően kegyetlenek és sokkolóak. A sokkolás nem is elsősorban a vizuálisan durva képkockákból fakad, hanem a motivációk és az ok-okozati rendszer suspense-re kihegyezett feltárásából. Szado-mazochizmus, pszichológiai terror, hiteles bemutatása annak a sajnálatos ténynek, hogy az emberi lénnyel gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni, és bármire rá lehet venni. A vizuális erőszakot tehát pszichológiai sokkolás egészíti ki, valamint olyan, bármely műfajban tabunak számító események pszichológiailag is részletező bemutatása, mint hogy „az apa megerőszakolja a kislányát, majd feldarabolja és elfogyasztja”, ami tényleg perverz, csak épp nem a rajzolók találták ki. A hardcore mangának (is) széles körű rajongótábora van, rajongók fordítják a beszkennelt változatokat angolra, aztán különböző úton-módon elérhetővé teszik a digitalizált változatot a japánul nem értő halandóknak is – bár a képek magukért beszélnek. Ebből a vonulatból – művészi igényessége, tematikai végiggondoltsága és gondolati mélysége miatt – az MPD Psycho, az Uzumaki horrorfolyam és Yamamoto Hideo pszichotikus víziója, a Koroshiya Ichi emelkedik ki. Ez utóbbi volt az, amit Japán több tartományában betiltottak a szürrealitásában is mellbevágó kínzásrészletek és a történet meglehetősen érdekes motívumai miatt; példáként felhozható a hipnózis alatt elkövetett vérengzések, a családirtás és a szadisztikus szerelmi aktusok következetesen sokkoló bemutatása. A mangából Miike Takashi (vö.: Filmvilág, 2003/10) készített Ichi the Killer címen kultikus filmadaptációt 2001-ben. A Koroshiya Ichi a mangákon belül is a végletet képviseli, ami oly távol van a képregényről rögzült sztereotípiáktól (rajzos, aranyos történet gyerekeknek), mint az első barlangrajz korunk digitális festményeitől."
