Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Eloszlatjuk a tévhiteket

Szexújságok - Hugh Hefner és a Playboy

2017/05/26. - írta: washtub

   Egy kissé mára már mellőzött és letűnőben lévő műfajról írok, ami azonban sokáig meghatározó eleme volt az erotika és a pornográfia terjesztésének és megismertetésének: a nyomtatott sajtó, a szexújságok. Manapság ez a forma eltűnőben van részben az internetnek köszönhetően, részben pedig a kultikus újságok 'médiacsászárainak' döntései miatt (lásd: Playboy).

   Három meghatározó lap, és három meghatározó egyéniség történetéről próbálok összeszedni néhány információt, ezek  Hugh Hefner és a Playboy, Robert C. "Bob" Guccione és a Penthouse, valamint Larry Flynt és a Hustler kalandos története.

   Ebben a részben A Playboy lesz terítéken, és az alapítója. Mindenkinek megvan a kép, ahogy Hugh Hefner a fürdőköpenyében és pizsamában üldögél a villájában, körülötte szebbnél szebb nők hiányos öltözékben. De honnan is indult ez az egész? Rengeteg botránytól, igaz és rágalmaknak minősülő esetekből, kalandokból és nőkből, nőkből és megint csak nőkből áll össze a történet. Hefner neve ma már egybefonódott az általa alapított Playboy Enterprises médiacéggel, ő maga is egy igazi playboy, egy önerőből lett milliomos, ugyanakkor újságíró, üzletember, befolyással bíró politikai aktivista, és II. Világháborús veterán.

   1926. április 4-én született Chicagoban Grace Caroline és Glen Licius Hefner fiaként, akik mindketten tanárok voltak. Két fiú született a családban, Hugh és három évvel fiatalabb öccse Keith. Szülei Nebraskából jöttek Chicagoba, anyja svéd, apja német és angol felmenőkkel rendelkezett. Hefner apai ágon közvetlen leszármazottjának tartotta magát William Bradford Plymouthi kormányzótól. (1620-ban a Mayfloweren érkezett Amerikába és a Plymouth kolónia egyik alapítója és kormányzója.) Állítása szerint a családja konzervatív, középnyugati methodista volt.

  Iskolai éveit a Sayre elemi iskolában kezdte, majd a Steinmetz középiskolában folytatta. A II. Világháború alatt íróként szolgált az Amerikai Hadsereg egyik katonai lapjánál 1944-től 1946-ig. Diplomáját A Champagne-Urbana városban található Illionis Egyetemen szerezte pszichológiai bölcsészettudomány szakon és kreatív írás és művészet szakon. Diploma után még szociológiát tanult a Northwestern Egyetemen, de azt hamar otthagyta.

   Eleinte az Esquire-nek dolgozott újságíróként, de mivel igencsak kevesellte az 5 dolláros béremelését, 1952-ben kilépett, hogy saját vállalkozást indítson. Az ötvenes években még nem igazán léteztek szexuális jellegű kiadványok Amerikában, legalább is olyanok nem, amiket szélesebb körben is terjesztettek volna. Az akkori törvények is inkább a prüdéria malmára hajtották a vizet. 1948-ban Dr Alfred Kinsey publikálta a férfiak szexuális magatartásáról szóló művét, majd 1954-ben a női szexuális magatartása című kiadványt. Ezek több ezer Amerikai férfi és nő válaszából összeállított felmérések voltak és eléggé sokkoló eredményeket mutattak. Többek között kiderült belőle, hogy az amerikai férfiak 68-90%-a, a nők 50%-a folytat házasság előtti szexet, a férfiak 92%-a, a nők 62%-a maszturbál, a férfiak 37%-ának, a nők 13%-ának vannak homoszexuális hajlamaik, a férfiak 50%-a, a nők 26%-a csalja meg a partnerét. Mindebből kiderült, hogy Amerika nem is annyira prűd, mint ahogy a felszín azt mutatja. Éppen ezért volt Hugh Hefner vállalkozása hiánypótló, és ezért lehetett rövid időn belül sikeres. 1953-ban felvett 600 dollár bankhitelt, és 8000 dollárt gyűjtött össze 45 támogatótól. 1000 dollárt kapott édesanyjától, nem azért, mert hitt a vállalkozás sikerében, mint mondta, hanem mert hitt a fiában. Ebből a pénzből alapította meg a Playboy-t, amit először még Stag Party névre keresztelt. Más nevek is felmerültek, mint a Top Hat, Gentlemen, Sir, Satyr, Pan, és Bachelor. Egy másik férfimagazin, a Stag perrel fenyegetőzött, ha Hefner Stag Party néven jelentet meg újságot, ezért végül a Playboy név lett a nyerő. Maga az újság kezdetektől fogva az úgynevezett soft irányzatot követi.

   A legelső szám 1953. decemberében jelent meg, címlapon Marilyn Monroeval (ráadásul nem is meztelen képpel) egy róla szóló írással, képekkel és egy Ray Bradbury történettel. Az ára 50 cent volt, és annak ellenére, hogy egy olyan időszakban jelent meg, mikor nem volt túlzottan ildomos a szexről beszélni, néhány hét alatt 57000-es példányszámban fogyott el. Ez akkoriban kiugró sikernek számított. 

tmg-article_tall.jpg

Hefner egyébként sosem találkozott személyesen Monroe-val, a képek az akkoriban megjelent Marilyn Monroe meztelen naptárából vannak. 1992-ben megvásárolta a vele szomszédos kriptát a Westwood Village Memorial Park temetőben 75.000 dollárért. 

Ma egy-egy eredeti első példányt 20.000 Forint körüli áron lehet beszerezni. 

   A ma világszerte ismert logó is nagy változáson ment át, először Így nézett ki:

28218d5e00000578-0-image-m-55_1430437379105.jpg

De már a második kiadásban megjelent a ma is ismert letisztult nyuszis logó, ami Art Paul designer munkája. Az évek során ez a logó semmit sem változott, neve egybeforrt a Playboyal és Hugh Hefner birodalmával.

playboylogo.jpg

   A LOOK magazin 1967-es interjújában Hefner Így magyarázta a választást: "A nyúl, a nyuszi Amerikában szexuális jelentéssel bír, és azért választottam, mert friss, félénk, élénk és szexi.Először csak megszaglász, aztán elmenekül, majd visszajön és úgy érzed simogathatod, játszhatsz vele. A nyuszi hasonlít egy lányra. Vidám és vicces." Ez aztán annyira bejött, hogy Hefner-ől egy amerikai nyúlfajt is elneveztek: Sylvilagus palustris hefneri.

  Nem elhanyagolható tény, hogy a Playboy nem csak meztelen képeket jelentetett meg, hanem igen színvonalas írásokat is. Ray Bradbury Fahrenheit 451 című novellája is a magazin első kiadásában jelent meg először. Ezt a hagyományt, hogy színvonalas irodalmi műveket, írásokat is megjelentetnek az újságban, végig tartották a lap történetében. 1955-ben az Esquire, korábbi munkaadója, visszadobta Charles Beaumont scifi novelláját a "The Crooked Man"-t, Hefner publikálta a Playboyban. A sztori egy heteroszexuális ember üldözötsségéről, meghurcolásáról szól egy olyan világban, ahol a homoszexualitás az elfogadott normalitás. A megjelenés után dühös levelek sokaságát öntötték a szerkesztőségre, amikre Hefner így válaszolt: "Ha egy heteroszexuális ember üldözése egy homoszexuális világban rossz, akkor ennek a fordítottja is rossz." Hefner mindig is pártfogolta az írókat, művészeket, lehetőséget adott nekik. 1961-ben a Chicagoi Herman Roberts Show Bar-ban látta fellépni Dick Gregory írót, komedistát, civil jogi aktivistát, és felkérte, hogy dolgozzon a Chicago Plaboy Klubban. Gregory életét ez az este változtatta meg, és innen futott be szép karriert.

   1963-ban Hefnert letartóztatták obszcén irodalom terjesztésének vádjával, miután kiadta a Jayne Mansfield meztelen fotóit tartalmazó Playboyt. A színésznő és énekesnő a playmat-ek első generációjának igazi szexszimbóluma lett. Az ügyből tárgyalás is lett.

   Nem csak az újságjában, a magánéletében is cserélődtek a nők. 1949-ben feleségül vette Mildred (Millie) Williams-t, az akkor 23 éves egyetemi diákot, akitől két gyermeke született. Egy lány, Christie Hefner (1952), és egy fiú, David (1955). Az esküvő előtt Mildred bevallotta Hefnernek, hogy megcsalta, míg az a háborúban volt. Hefner igazából végig ki is használta Mildred bűntudatát, aki ezért megengedte neki, hogy más nőkkel is szexeljen, és azért is, mert úgy látta csak így tudja egyben tartani a házasságot. 1959-ben elváltak. Hefner nagy bonvivánnak, csábítónak tartotta magát, és a magazinjában, valamint két televíziós műsorban a Playboy's Penthous-ban és a Playboy After Darkban is ezt hangoztatta, és ezt promotálta. Elismerte, hogy ebben az időszakban bizony kihasznált jó néhány playmate-t, ugyanakkor fordítva is igaz volt, hiszen sok pénzt és ingatlanokat is a nevükre írt. Donna Michelle, Marilyn Cole, Lillian Müller, Shannon Tweed, Barbi Benton, Karen Christy, Sondra Theodore, Carrie Leigh...csak pár név a szeretői közül. 1971-ben elismerte, hogy biszexualitással is próbálkozott. Még 1971-ben megalapította második lakóhelyét, a Los Angelesben lévő Playboy villát, majd 1975-től véglegesen odaköltözött. Olyannyira véglegesen, hogy híres lett arról, hogy soha nem hagyta el a villát, és állandóan csak pizsamát hordott.

   59 éves korában, 1985-ben kisebb sztrókot kapott, ami után jelentős életmód váltást kezdett. A vad, egész éjszakás partik száma jelentősen csökkent, és 1988-ban lánya, Christie vette át a Playboy birodalom vezetését. A következő évben feleségül vette az év playmate-jét Kimberly Conradot, aki nála 36 évvel volt fiatalabb. Két fiuk született, Marston Glenn (1990) és Cooper Bradley (1991). A 'The E! True Hollywood Story' elmésen megjegyezte, hogy a Playboy villa átalakult családbarát otthonná. Miután 1998-ban Conraddal szétváltak, a nő a villával szomszédos házba költözött. 

   2009-ben Hefner Crystal Harris playmate-el kezdett el randizgatni, aki csatlakozva a Shannon ikrekhez Hugh éppen aktuális harmadik barátnője lett, miután szakított Holly Madison-al, akivel 7 évig volt kapcsolatban. 2010. december 24-én eljegyezte Harris-t, de ő 2011. június 14-én felbontotta a jegyességet, 5 nappal a tervezett esküvő előtt. Az újság havi száma viszont már kint volt az üzletekben, amiben meghirdették az esküvő dátumát, és a címlapon Amerika hercegnőjeként Mrs. Crystal Hefner szerepelt. Később egy borítóra ragasztott matricával került árusításra a lap "Runaway Bride" (Menekülő menyasszony) felirattal. Végül később mégis meglett az esküvő, 2012. december 31-én a Playboy villában egy kis létszámú privát parti keretében. Hefner akkor 86 éves volt, az ifjú ara 26. Hefner öccse Keith 87 éves korában hunyt el rákban, egy nappal Hugh 90. születésnapja előtt. 

   A magazin első példánya 57.000-es példányszámban kelt el, a csúcs 7 millió volt a hetvenes években, majd a válság idején ez 1,5 millióra apadt. Így is sokat hozott a konyhára, de emellett még több vállalkozásba is fogott. 2005-2009. között például a Girl Next Door reality show elkészítésébe, amiből 90 epizódot forgattak le. 2011 óta Hefner már csak kisebbségi tulajdonos a cégben, mindössze 34 %-ot birtokol, a többségi tulajdon a Rizvi Traverse Management nevű vállalaté. Hefner csak a cég alkalmazottja, és a Playboy villát is csak bérli, évi 100 dolláros jelképes összegért.

   Hefner jelenleg is két Guiness rekordot tart. Egyik, hogy ő a világ legrégebb óta hivatalban lévő főszerkesztője (1953 óta), a másik, hogy övé a világ legnagyobb magánkézben lévő fényképalbum gyűjteménye, amit külön alkalmazott kezel, egy külön az albumok részére fenntartott szobában. 2643 kötetről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a Playboy a világ legismertebb márkanevei között is előkelő helyet foglal el.

   2015-ben az volt a szenzáció, hogy bejelentették: nem lesz több pucér csaj a Playboyban. Az indoklásban azt mondták, a cégvezetés szerint eljutottunk oda, hogy egy nyomtatott lapban leközölt meztelen nő már annyira érdektelen, hogy teljesen felesleges beletenni. Ott az internet, mondta Scott Flanders, a Playboy lapigazgatója a New York Timesnak adott interjúban, azzal nem lehet és nem is akarnak versenyezni. Flanders szerint a lap idén 89 éves alapítója, Hugh Hefner is belement a dologba; az utolsó pucér csaj 2016 márciusában lesz látható a magazinban. Szerencsére 2017-ben Cooper Hefner, Hugh Hefner fia bejelentette, hogy visszatér az eredeti Playboy, és ő már akkor sem értett egyet ezzel a döntéssel. A Playboy amerikai kiadása már éve óta veszteséges, és csak azért nem zárták be, mert kiváló marketingeszköz a nemzetközi kiadásoknak, melyek továbbra is hasznot hoznak a cégnek. 1975-ben még havi 5,6 millió példányban jelentek meg, ebből mára 800 000 maradt. A magyar kiadás 1991-ben született.

 

komment
süti beállítások módosítása