Ha De Sade márki nevét halljuk, leginkább a sötét szexuális fantáziák jutnak eszünkbe, nem véletlenül, hiszen a szadizmus kifejezés is az ő nevéből ered. Talán kevesebben tudják, hogy korának egyik kiemelkedő filozófusa, írója is volt, és leginkább a társadalmi rendszereket bírálta, amelyek bármilyen formában is korlátozták az egyén szabadságát. Műveiben megkérdőjelezte a bűn fogalmát, elvetette az egyetemes bűn létezését, és ezért a társadalmi szabályokat és az egyház tanításait és a vallást is megkérdőjelezte, korai anarchista volt. Okfejtései a mai ember számára elgondolkodtatóak lehetnek, az akkori időkben viszont megbélyegezték és mint bomlott elméjű erotomán pszichopata került bele a történelembe. A XVIII. század szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak egyik fő kritikusa volt. Művei logikusak, de cinikus jövőképet festenek, szereplői abszurdan racionalista gondolkodásúak, állítása szerint az ész az ember egyik legnagyobb ellensége. (A mai irodalomban talán Kurt Vonnegut Galapagos című művében jelenik meg teljesen ugyanez az abszurditás, ahol csak úgy lehet az ember újra boldog, ha az értelme visszasüllyed az állati szintre.) Sade márki világa nem feltétlenül erkölcstelen, inkább erkölcs nélküli, kegyetlen, félelmetes világ.
Teljes nevén Donatien Alphonse Francois de Sade, 1740. június 2-án született Párizsban, gazdag grófi családban. Apja Jean-Baptiste Francois Joseph de Sade gróf, anyja Marie-Eleonore de Maillé de Carman grófnő, Richelieu bíboros rokona volt. 1744-ben apja kölni követ lett, őt pedig Avignonba küldték apai nagyanyjához, öröksége egy részével együtt. 1745-ben nagybátyjához, De Sade abbéhoz költözött, aki egyházi személy létére meglehetősen szabados világi életet élt. Az itt töltött idő is nagyban befolyásolta későbbi jellemét. 1750-ben Jaques-Francois Amblet nevelője társaságában Párizsba utazott, ahol a Louis-le-Grand jezsuita fiúiskola diákja lett.
1754 májusában kezdődött katonai karrierje a Francia Katonai Akadémia versaillesi kiképzőtáborában, ahova nemesi származása miatt jutott be. 1755-ben hadnagyi rangot kapott, a hétéves háborúban a lovasságnál szolgált. 1759-ben a Burgundi lovasság kapitánya lett. 1762-ben nagybátyját letartóztatták, miközben egy bordélyház szolgáltatásait élvezte. Ugyanebben az időben szerelmes lett egy nála 10 évvel idősebb nőbe, de ismerősei lebeszélték a házasságról.
1763-ban a hétéves háború végén visszatér Párizsba. Apja egy gazdag, de alacsonyabb rangú família, a Montreuil család lányát szánja neki feleségül, de ő egy másik lányba Laure de Lauris nemes kisasszonyba lesz szerelmes. Apja rajtakapja őket egy félreérthetetlen pillanatban, amiért kénytelen Avignonba menekülni, azonban innen is szerelmes leveleket ír a lánynak. A lány visszautasítja, ezért mérgében megvádolta a lányt, hogy nemi betegséget kapott tőle, és ezt el fogja mondani minden ismerősének. Még ebben az évben visszatér Párizsba, ahol apja akaratának engedve feleségül veszi a kiszemelt arát, akit két nappal az esküvő előtt mutatnak be neki. Nem volt éppen felhőtlen házasság ez, mert De Sade külön lakást tartott fenn a Mouffetard-on, ahol különböző szerelmi légyottjait intézte. Október 15-én Échauffourba, Normandiába utazik a feleségével, de nem bírja sokáig, mert üzleti útra hivatkozva visszatér Párizsba, ahol október 18-án egy Jeanne Testard nevű prostituáltat fogad fel, aki másnap feljelenti a rendőrségen szóbeli bántalmazásért. Október 29-én le is tartóztatják, de november 13-án szabadlábra helyezik azzal a feltétellel, hogy el kell hagynia Párizst és vissza kell térnie Normandiába a feleségéhez Louis Marais felügyelő felügyelete mellett.
1764. április 4-én engedélyt kap rá, hogy visszatérjen a fővárosba. Júliusban már egy Colet nevű színésznőnek udvarol. Novemberben Marais felügyelő megtiltja neki, hogy örömlányokat vigyen fel a lakására. 1765-ben Marais felügyelő jelentéseiből kiderül, hogy egy La Beaupré nevű színésznővel van viszonya, majd egy Beauvoisin nevű színésznő is csatlakozik később hozzájuk, akit vidéki birtokára, La Costera is elvisz magával. Ekkor már állandó szereplője a pletykáknak és óriási felháborodást kelt a viselkedése. 1766-ban egy vita során nyilvánosan bántalmaz egy lovat. A sok botrány miatt a nyarat La Coste-ban tölti, ahol saját színházat építtet.
1767. január 24-én meghal az apja, aki csak számos adósságot hagy rá örökül. Ugyanebben az évben augusztus 23-án megszületik első gyermeke Párizsban, egy fiú, aki a Louis-Marie nevet kapja.
1768-ban húsvétkor felfogad egy Rose Keller nevű örömlányt, akit a lakására visz és megkorbácsol. Az esetről a király is hírt kap, és elrendeli a márki letartóztatását. November 16-án engedik ki a börtönből, de számüzetésbe kell vonulnia La Coste-i birtokára. 1769. április 2-án csak orvosi kezelés céljából térhet vissza Párizsba. Június 27-én megszületik második fia, Donatien-Claude-Armand. Ősszel Hollandiába utazik, az ottani élményeiről részletes naplót vezet. 1771-ben leánygyermeke születik Madeleine-Laure. Szeptemberben újra börtönbe zárják az adósságai miatt. Szabadulása után családja és felesége leánytestvére, Anne-Prospére kíséretében visszatér La Coste-i birtokára.
Továbbra sem nyugodott le és folytatta nagy felháborodást keltő kicsapongásait. 1772-ben egy orgia során kőrisbogarat kevert az ételbe, hogy fokozza vendégei szexuális étvágyát. Ez az afrodiziákum már régről ismert volt, és használták is orgiákon, titkos összejöveteleken igen népszerű volt, hogy kis mennyiségben süteményekbe sütötték. Ma is megtalálható ennek a vágyfokozónak az egyik változata, spanyol légy néven, de természetesen ellenőrzött mennyiségben tartalmazza a kőrisbogár kivonatot. Sade márki azonban nem fukarkodott a mennyiséggel, ezért az orgián sokan megbetegedtek. Sade-ot mérgezés és szodómia vádjával elítélték, de ő az ítélet elől sógornője, Anne-Prospére társaságában Itáliába szökött. Az aix-en-province-i bíróság a távollétében a következő ítéletet hozta: „De Sade márki és szolgája, Latour kérjenek nyilvánosan bocsánatot a katedrális kapujában, mielőtt a Saint-Louis térre szállíttatnak, ahol is nevezett De Sade feje nyaktilón vétessék, Latour pedig felakasztassék. Holttestüket ezután égessék el, és hamvaikat szórják szét a szélrózsa minden irányába.” Az ítéletet a vádlottak távolléte miatt jelképesen bábukkal hajtották végre Aix főterén.
Anyósa nem volt túlzottan oda a márkiért, mert 1772. december 8-án az ő közbenjárásával sikerült letartóztatni és a miolansi erődbe zárni. Következő év áprilisában megszökött és La Costei birtokán bújkált. 1774. januárjában egy rendőrségi rajtaütés miatt újra menekülni kényszerült, ősszel viszont visszatért egy titkár és hét szolgálólány társaságában. Innentől rendszeres szokásává vált, hogy újabb és újabb fiatal lányokat hozott a birtokra, akik viszont nem bírták sokáig és rendre megszöktek onnan. Egy kivétel volt csak, egy Catherine Trillet nevű lány, akit De Sade Justine-nek nevezett el, ugyanezzel a címmel írta meg később egyik híres regényét.
1777. január 17-én Catherine Trillet anyja, miután sikertelenül próbálta meggyőzni lányát, hogy hagyja ott, rálőtt a márkira, de a merénylet nem sikerült. Január 30-án a márki feleségével Párizsba utazik meglátogatni beteg anyját, aki időközben meghalt, de a márkinak nem szóltak erről, mert jó alkalmat láttak a letartóztatására. Korábbi bűnei miatt Vincennes börtönébe kerül, majd ennek bezárása után a Bastille-ba. Összesen 13 évet ült ezekben a börtönökben, felesége azonban csak a bebörtönzését követő negyedik évben látogatta meg.
1785.október 22-én a börtönévek alatt kezdte el írni első könyvét, a Szodoma 120 napját, amivel 37 nap alatt készült el. Máig az egyik 'legbetegebb' irodalmi alkotások között tartják számon. Pasolini olasz filmrendező készítette el a márki műve nyomán a Saló, avagy Szodoma 120 napja című filmjét, ami a filmtörténet egyik legszélsőségesebb alkotása. A Justine-t három évvel később írta meg.
1787. július 4-én a charenton-i elmegyógyintézetbe szállítják, ahonnan 1790. április 2-án szabadul.Augusztusban megismerkedik egy Marie-Constance Quesnet nevű színésznővel, akivel élete végéig tartja a kapcsolatot.
Élete utolsó éveiben is többször börtönbe zárták szodómia és szentséggyalázás vádjával. 1794. július 26-án másodszor is halálra ítélik, de az ítélet elmarad Robespierre kivégzése miatt. Október 15-én szabadon engedik.
1801. március 6-án Joseph Fusché, napoleon rendőrminisztere tartóztatja le, miután a Nouvelle Justine kefelevonatait ellenőrizte a kiadójánál Massénál. Fuché elmegyógyintézetbe záratta, ahol 1814. december 2-án bekövetkezett haláláig élt. Több feljegyzés szól arról, hogy rendszeres szexuális életet élt az intézet betegeivel és dolgozóival is, különösen egy Madeleine Leclerc nevű 17 éves lánnyal, de többször látogatta Marie-Constance Quesne is.
Filozófiája érdekes, és hatással volt a későbbi korokra is. A művei szereplőinek párbeszédeiben fejti ki filozófiai gondolatait, majd bizonyítékként erre már szinte beteges szexuális jelenet teljes részletekbe menő leírása következik. De Sade filozófiája szerint a természet, az ösztön az elsődleges mindenféle más emberi érzések fölött, különösen a szerelem fölött. Az állat és az ember közti különbséget abban látta, hogy az állatok párzása csupán fajfenntartó ösztön, de az ember képes az erotikára, az élvezetekre is. Az erotikát mindenekelőtt társadalmi képződménynek gondolta: az erotika csak a társadalomban jut kifejeződésre, mint interperszonális aktus, amely alanyi szereplőt kíván, és legalább egy tárgy jelenlétét feltételezi, akár képzeletbelit is. A másik nélkül nincs erotika. Az erotikus aktus, De Sade szemében, olyan valami, ami a társadalom háta mögött, viszont a természet színe előtt játszódik le. A szenvedélyt természetes dolognak tekintette, amit nem lehet felszámolni; ha pedig elfojtjuk, magunkat csonkítjuk meg, vagy még pusztítóbb szenvedélyt idézünk elő.
De Sade az emberi bajok forrását, akárcsak Rousseau, a civilizációban látta. Azonban amíg Rousseau hitt az emberi természetben és látott megoldásokat, addig De Sade az emberi civilizációt reménytelennek tartotta. A vallásról alkotott nézetei a modern kori filozófiai értekezletekből ismert „elidegenedett ember”-t előzték meg, más helyeken Freud előképeként jelenik meg. Úgy gondolta, hogy az európai emberből a kereszténység kiszívta az agyvelejét, ezért az európai ember beteg, félember. Az erény és a filantrópia álcája mögött vadállatok irányítják az embereket, a keresztény vallás pedig maga a pokol. Az ember csak akkor lesz szabad és akkor kezdheti el megvalósítani magát, amikor a törvények és a vallások, a papok és a bírák mind eltűnnek.
De Sade egyik szokatlan gondolata a gyilkosság törvényessé tétele volt, pontosabban a halálbüntetés eltörlését és a magánbűn engedélyezését hangoztatta. Elítélte az állam immoralitását (háborúk), viszont megengedte az egyéni immoralitást, más szóval a közbűn (civilizáció) helyébe a magánbűnt javasolta.
Végezetül néhány elhíresült idézet a műveiből:
"Ha a természet szándéka szerint az embernek szemérmesnek kellett volna lennie, akkor nyilvánvalóan nem mezítelenül jöttünk volna a világra."
"Nincs bátorítóbb, mint a büntetlen bűn."
"Hihetetlen, hogy a szórakozásában, képességeiben amúgy is behatárolt ember mennyire igyekszik még szűkebbre vonni léte határait az ócska előítéleteivel."
"Nem az élvezetben áll a boldogság, hanem a vágyban, a vágy útjában álló akadályok elsöprésében."
"A törvények (...) fabatkát sem érnek a gonosztevőkkel szemben, a hatalmasokig nem ér el a kezük, a szerencsések kibújnak alóluk, a szerencsétlenek pedig, akiknek úgysincs semmijük, nem ijednek meg a pallostól."
"Legelőször is azt kell górcső alá venni, amit az emberek bűnnek neveznek, be kell látni, hogy csak nemzeti törvényeik és erkölcseik megsértését illetik ezzel a névvel, hogy amit Franciaországban bűnnek tartanak, alig száz mérfölddel arrébb már nem számít annak, hogy nincs oly cselekedet, mit az egész földön egyetemesen bűnnek tekintenének, s ily módon alapjában véve semmi sem érdemli meg, hogy józan ésszel bűnnek nevezzék, mert minden csak nézőpont és földrajz kérdése."
"Az embert csak azért furdalja a lelkiismeret, amit nem szokott csinálni. Kövessétek el újra és újra, amitől a lelkiismeretetek háborog, s megnyugszik majd hamar."
"A törvények hiába próbálják visszaállítani a rendet, s újra erényessé tenni az embereket, mert a törvények fogyatékosabbak és gyöngébbek, hogysem új utat vágjanak, legfeljebb ideig-óráig téríthetik le az embereket a járt útról."
"A tapasztalat a legjobb tanár."
"A boldogtalan egyetlen vigasza, hogy mások ugyanúgy szenvednek körülötte."
"A szószegés erény, ha bűnt ígér az ember."
"Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való, és az ember teremtésekor abban lelte kedvét, hogy éppoly különbözőnek alkossa meg az emberi hajlamokat, mint az arcokat, nincs hát miért ámulnunk inkább azon, milyen sokfélék a gusztusok, mint azon, milyen sokfélék vonásaink."
